2013. augusztus 28., szerda

5. Mandzsettagombolás



Esküvőre hívtak minket! Milyen ruhát vesz oda manapság a vendégsereg? Én beszereztem egy új cipőt, Borz pedig kézelős inget vásárolt. Ettől persze ihletet kaptam, és kitaláltam, hogy ellátom saját gyártású mandzsettagombokkal az elegántosság végett.

Az ezüstgyurma, főleg az elején, nem egy haladós történet, sok vele a szöszmöt. Ezért általában több dologgal mókolok egyszerre, most is megindult a mandzsetták tömeges előállítása, avagy a mandzsetting, ahogy Felhőmester definiálta.

Mindenképp szerettem volna egy monogramos gombot, egyszerű betűkkel. Kivágtam az alapot kiszúrószettel, fecskendős gyurmával ráírtam a betűket. A peremét szintén fecskendővel csináltam, majd rettentő sok pasztával eltüntettem a hurkák közti árkot. Miután kiégett, borostyán színűre műgyantáztam. Ez az:



A második kísérlethez négy négyszögletes lapot vágtam ki késsel a gyurmából, két különböző vastagságban, a felső, vékonyabb lapok közepéből kivágtam egy-egy kört, majd a szögletes és a lyukas lapokat összeragasztottam. Nagyzolok amúgy, mert nyilván másodjára lett csak jó. Az első változat száradás közben meghajlott, és a két-két lap nem passzolt össze.
A betűs mandzsettánál is a barna volt a célfüggvény, itt már egy sötétebb színű kísérlet látható.



A múltkor beszereztem új fecskendő végeket, és volt köztük olyan, ami nem kúp alakú, hanem lapos. A hurkák helyett csíkokat húz. Ezzel kereteztem a következő darabot. Belülre hagyományos véggel fecskendeztem mintát. A rekeszeket aztán Efcolor porral töltöttem fel. Gondban voltam vele, mert a rekeszek kicsik, folyton egymásra porozódtak a színek. Inkább összekevertem a port szantálfa olajjal (ami egyébként nem feltétlenül az Efcolorhoz való, de működött), ettől folyékony lett, ecsettel könnyedén felvittem.




Az első monogramos változatot nagynak találtam, ezért készítettem egy fél centivel kisebbet is. Persze nem biztos, hogy a képen szembeötlő a különbség, ezért csak simán higgyétek el. A gomb oldalát is gyurmából vágtam ki, ezért könnyebben polírozható, és fényesebb lett. A színe is jobban tetszik, mint az előzőké, sikerült egy mélyebb, enyhén csillámos barnát kikeverni.



A roppant szigorú zsűri (én) ajánlását követve Borz a nagyobbik gombbal ékeskedik majd.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése