Ahogy tegnap ígértem, jöjjék, ami lett!
Nem voltam túl lelkes a pillangós ékszerektől, lássuk be, ez látszik is rajtuk. Nem vagyok elégedett. Hanem nem. Már-már Mekk mesteri magasságokba emelkedtem a készítés közben. Tényleg.
Az alapötlet az volt, hogy a romantika jegyében pillangó
párokat alkotok. Egy fecskendős lepke és egy sima. Bónuszként továbbképzem magam, mivel a fecskendős skilljeim elég haloványak. Ez a fajta gyurma fecskendőbe van töltve, onnan kell kinyomni különböző átmérőjű végek segítségével. Olyan, mint az a konyhai készség, amivel cukormáz-díszt lehet elhelyezni tetszőleges süteményeken. Aki próbálta már, beláthatja ennek nehézségi fokát, szorozva minimum kettővel, mert a fecskendő kisebb, az anyag pedig nem olyan lágy, mint a cukormáz. Szóval így.
Miközben molyoltam, el is felejtettem, hogy túl a mindenféle sablonos mintán, a pillangók nagyon szépek! Talán alulról annyira nem, a sok lábukkal meg a fura testükkel, na, de ki kukkol alulról lepkét? A pillangászok talán. Jó, befejeztem. Úgyis csak a szárny a lényeg. Meg a minta, meg azok a színek! Na, erre mind nem gondoltam.
Persze, ahogy
lenni szokott, próbáltam a fecskendős szárnyakat megcsiszolni nyersen (nem jó ötlet, nem jó ötlet), több,
igen érdekes darabra tört. Úgyhogy hagytam, hogy majd kiégetve macerálom. Nyilván kiégve is eltört. Leginkább azért, mert hajszálvékony
lett.
Itt kellett volna feladnom, de nem tettem. Cserébe elreszeltem több
tucat ujjamat (há, a híres, legalább 24 ujjú Moly!), belekönyököltem a
műgyantába (többször, tetszőleges színekben, a maradék ment a szárnyakra), még
több változatos helyen törtem el, repesztettem meg az összes létező darabot. A csápokat meg lefelejtettem. Báh.
Itt a medál:
Ezek pedig a fülbevalók (a szösz nem szerves tartozék):
A rózsákhoz viszont vonzódom. Némiképp plátói módon.
Megnézem, de a magamévá már azért nem teszem. Főleg, mert szúr, ugye. Így
lettek a piros rózsák (Vitrea fémfestékkel színeztem). Rácson. Úgy látom, a
giccs jegyében születtem. A(z igen jó minőségű :-)) képen amúgy egy gyűrű és egy medál látható.
Nekem tetszik. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése