2015. május 1., péntek

38. Kedves naplóm!

Mivel másfélét nem vezetek, ide jegyezem fel a csigák eredményét. Úgy döntöttem, tanulmány lesz ez. Másra ugyanis sajnos nem jó. De kezdem az elején.
Ott kezdődött, hogy kihűlt a föld, én meg mindig sík hülye voltam a fizikához. Ez továbbra sem változott, ezért aztán volt nagy meglepetés, hogy nem sikerültek a csigák.
Néhány hibaforrást azonosítottam. 
Mivel lágy forrasszal (650 fokon - Celsius - olvad) forrasztottam, az üveget pedig 810 fokon olvasztottam, ez nem tett jót a részeknek. A forrasztott dolgok szétváltak, az erli (karika, amivel láncra lehet függeszteni medálnak az objektumot) pedig leesett. Próbáltam visszaforrasztani, de lássuk be, egy hatalmas, üveggel teli csigát átmelegíteni (650 fokra, lásd fent) nem az én súlycsoportom.
Az üveg tele van légbuborékokkal, mert gyorsan melegítettem, azért. Ezzel nem tudok mit kezdeni, magam vagyok a hőfok szabályozás.
De a legrémesebb, hogy szanaszerteszét repedt az üveg. Fizika suxx. Már bocsánat. Na most, vagy a hőtágulás miatt történt ez (a fém gyorsabban hűlt, mint az üveg, és ez összeroppantotta amazt), vagy az átlátszó üveg fajtája miatt, vagy valami egészen más okból. Elvileg feszültség-mentesítettem, vagyis pihentettem egy órát 482 fokon, és ez a többi üvegeknél bejött, úgyhogy ezt kizártam.
És persze próbáltam kicsit csiszolni az üveget, emiatt tele van karcolással. Annak ellenére, hogy csiszolás után tűzpolíroztam (visszatettem Kemencbe).
Úgyhogy most egy kicsit pihentetem ezt a dolgot. Jó lesz az üveg foglalva, a fémdolgokba meg majd megy a műgyanta. Ha nem jönne le, eléggé el vagyok keseredve. :-(

Eredmények
 
Rézcsiga oldalról meg felülről. Levélnehezéknek tán jó. Ha nem vágod el vele a kezed:



Vörösréz oldaltcsiga oldalról és felülről:
 


Domborított negyed csiga belső és külső:
 




Plusz bónuszként újabb kísérlet:
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése