Á, nem, nem vagyok túl. Hegyekben áll az olvasztott, az elrontott, és a felhasználásra váró üveg. Közben megint alkotói válságban szenvedek. Nem mintha nem lenne ötletem, mert de. Inkább elbizonytalanodtam, hogy jó úton járok-e. És a rezet sem szeretem úgy, mint az ezüstöt. De minél többet tanulok, annál kevésbé van bátorságom drágább fémmel kísérletezni. Egyébként ez látszik is a munkáimon.
Múltkor például roppant boldogan fedeztem fel, hogy mindkét kezem ugyanazon ujjain tök egyforma sérülések vannak. Csodálattal teltem el magam iránt, mivel ezek szerint mindkét kezemmel egyformán alkotok. Ennek nagyon örültem úgy tíz percig, mikor is rájöttem, hogy csak a fúrószárat próbáltam kiszedni a tokmányból. Kétszer két ujjal. Az éles meneténél fogva.
Az ilyenek taszítanak a válságba!
Lássuk hát, mit fúrtam!
Erre például lyukat az erlinek, mert már nem volt kedvem forrasztani. Azt azért tudni kell, hogy a világon mindennél jobban szeretek forrasztani. Többé-kevésbé. Ha a fémműves munkát tekintjük. Jól van, nem ragozom.
Ez egy drabális, hatalmas, súlyos jószág. Vörösrézből (az a pink rész megint a pulcsim) és üvegből:
Múltkor mutattam azt a gyönyörű üveget. Úgy akartam foglalni, hogy minél kevesebbet takarjak ki belőle. Lesz ez még jobb is.
Larának nagyon tetszett a csíkos üveg a karmos gyűrűben. Ezért ez a medál neki készült.
Ilyen fényben:
És ilyen árnyékban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése