2013. november 27., szerda

19. Véletlenek

Megesik olykor, hogy nem tervezetten születik egy ékszer. Na, mindjárt elkezdek romantikus közhelyeket írni az alkotás folyamatáról. Se. Inkább bevallom becsületesen, hogy elrontottam. El bizony! Mikor kiégett, egy barbapapa-szerű, amorf dolog volt. Ezt több, fúrt lyukkal próbáltam ellensúlyozni, de ez sem jött be. Akkor aztán telenyomtam a lyukakat színes, süthetős gyurmával, a még borzasztóbb eredmény elérése érdekében. Báh. Már-már lemondtam róla, de akkor megérkezett a kalapácsom (erről majd később). Nem is találhattam volna jobb kísérleti alanyt a barbapapánál! Roppant helyes pöttyöket kopogtattam az idomtalan testére, és kafán meghajlítottam. Majd rákötöttem egy kristályt, és kész is. Szerintem hőlégballon!




Még a fecskendős, ajándék-fülbevalóból maradt némi gyurma. Lehet, hogy éhes voltam, és inkább főznöm kellett volna valamit. De a maradékból kifutotta egy pár fülbevaló és hozzá illő medál. Így készült a paradicsomos spagetti. Jó étvágyat!








 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése