29. Az évek

Meg a rutin. Ja, nem. Hanem szülinapi ajándékok.
Lássuk csak!

Végre elkészült a mindig is tervezett, egyszerű szett:

 A rácsos medál sokaknak tetszett, akartam csinálni belőle még, hogy legyen annak is, akinek nem jutott. Viszont sikeresen darabokra törtem. Cserébe a kiszúrt négyzetekből fűztem ezt a medált. "Szerencsés kéz"-zel. Ez egy kicsit rossz volt, hát bocsánat.

Na, pont erről siránkoztam a múltkor. Az alapértelmezett terv az volt, hogy az egyszerű kör alapra foglalatot készítek, és egy hatalmas, szépséges, mélyzöld követ teszek bele. Gyakorlatban persze még (mindig) nem tudok követ foglalni, úgyhogy a foglalat szétolvadt, az alap elszenesedett, magam pedig elkeseredtem. Valahogy bánatomban mindig a rózsákhoz nyúlok, látható hát, mekkora volt a baj. Sok rózsát csináltam, hogy eltakarjam a megfeketedett részt, középen opálosra műgyantáztam, és egy újabb kísérlet nyomán rézaranyra antikoltam.

 

 
A széttört rácsos medál sem múlt el nyomtalan. Porrá törve pasztává vált, bekentem vele számos papírgyöngyöt, és decens gyöngysort készítettem.

28. Kontraproduktív prekoncepciók

Ezt nem én találtam ki, de úgy megtetszett. Azóta is büszke vagyok magamra, hogy meg tudtam jegyezni. Mondjuk felírtam.

Azt gondoltam, hogy majd a suliban megtanítanak eccsomó szakmász fortélyra és technikára. Ezért egy ideje nem csináltam semmit. Csak vártam. Hogy majd megszerzem a tudást, amivel szebb és bonyolultabb ékszereket készíthetek. Csinálok majd köves gyűrűt, tokos foglalattal, és áttört mintát, kovácsolok és viaszveszejtek... De nem ez történt (amilyen optimista lélek vagyok, még mindig reménykedem, hogy tanítani fognak, elvégre azért járok oda), így maradtam alkotástalan.

Aztán érkeztek új, izgalmas dolgok. Műgyanta, meg üvegbigyók és a karácsonyi cukrokból is maradt. Persze, hogy nem tudtam tovább várni, mutatom.

 

Az üvegbigyókat hógömbökké változtattam. Van ám egy sárga is, de vállalhatatlanra fotóztam, megkímélek ettől mindenkit.

 Vigyorkák. :-)