2013. október 31., csütörtök

13. Az aranyló délután

Az megvan, mi volt a kedvenc homokozó formátok csemete korotokban? Nekem a körte, de ez most mindegy is. A lényeg, hogy a gyurmához is lehet kapni ilyesmi formákat. Jó, nyilván kisebbeket. Rendeltem is egy párat, és most ki is próbáltam. Ebből lett ez a liliomos medál. Nem így néz ez ki eredetileg, vagyis a gyártó szándéka szerint inkább teljesen máshogy. De nekem reszelők széles választéka állt rendelkezésemre, amiket nem féltem használni. Végül pedig narancssárgára gyantáztam a medált, a homokozóban eltöltött aranyló, nyári délutánok emlékére.  Uhh, csak vicceltem, de éljenek a homokozók!


Nekem bejönnek az üveg cuccok. Ráakadtam nemrég egy helyre, ahol mindenféle függőt, gyöngyöt, egyéb bigyót lehet vásárolni. Beszereztem hát néhány kristályt. Ebből készült az alábbi fülbevaló, avagy rosszindulatú pletykák szerint karácsonyfa. Na, de hol van az még?

2013. október 29., kedd

12. Nyár és kívánság

Voltunk ám nyaralni! Nem most, még nyár végén. Hovatovább szokássá vált ez nálunk. Mellékelek egy képet, egyébként csináltam még ötszázat. Úgy értem, ugyanebből. De azért csinos, nem?


Persze, nem is ezt akartam mesélni, hanem az Elit-csapatot. Ezek mi lennénk, így szerényen, Lara, Lucia és én. Az "elit" persze csapatunk katonai jellegére utal, amit megerősített az öbölben horgonyzó hadihajó, valamint a felszerelésünk (ami jobbára thürülközőből és strandgyékényből állt). Készítettem is magunknak egyen-medált. Ilyenek:


Van ám harmadik medál is, pontosan ugyanígy néz ki,mint ez a kettő.
A "mi mind egyéniségek vagyunk" jegyében a hátoldaluk különböző színű lett. Laráé fehér.



Lara barátnőjének kérésére készítettem ezt a fülbevalót. Csináltam már ilyet, de jóval kisebbet. Ez fecskendős gyurmával készült, parafa alapra. A parafa 400 fokon elég, igen, lánggal, meg minden. Rettenetesen féltem, hogy valami baj lesz, pl. elolvad az egész fülbevaló, vagy összetöpped, vagy felgyújtom a házat. De szerencsére semmi gond nem történt, némi roppant büdös füstöt leszámítva. Egészen elégedett vagyok az eredménnyel.


2013. október 27., vasárnap

11. Malvinok

Mondtam, hogy készültek újak. Ezek pont Malvin napján lettek kész.
Véletlenül beszabadultam egy papírboltba. Ott találtam pamutpapírt. Ebből lett a medál és a fülbevaló.




Szerettem volna egy kifordítható medált. Egy olyat, ami két darabból áll, és variálható, melyik van felül. És mivel ősz van, nyilván tavasz-színű leveles mintát alkottam.


 

2013. október 24., csütörtök

10. Ajándék - második rész

Elkezdődött a suli, így némi folytonossági hiány állt be a szabadidőm tekintetében. Kicsit elmaradtam mindennel. De persze születnek új alkotmányok. Lássuk, mi van még!

Ez is ajándékba készült. Egy nagy medál, hozzá fülbevalók.





Egyelőre ennyi, most inkább nézegessetek. :-)

2013. október 23., szerda

9. Ajándék - első rész

Kékek lettek a rózsák! Ott hagytam abba a félkészek előtt, hogy azon dilemmáztam, milyen színű legyen, és mindegy is, csak ne piros. Jelentem, kékek lettek, bizony! Mondjuk részben. A másik oldaluk meg színes, ez lentebb megtekinthető.




Összeforrasztottam a karkötő karikáit is a minifáklyával, ami várakozásommal ellentétben remekül szuperált! Még, ilyet! Villámgyorsan kifogyott ugyan, főleg, mert sokat próbálgattam, hogy mekkora láng kell, merre tartsam, leég a lakás, de aztán nem...
 


Utólag kicsit sajnálom, hogy a fülbevalót bedugósra, és nem lógósra csináltam, mert így csak a kék oldala felől lehet viselni.
 

 Így néz ki a fonákjuk. 




A csillagköddel nem variáltam már túl sokat, csak kicsit lecsiszoltam a széleket és késznek nyilvánítottam.











2013. október 3., csütörtök

8. Fél ékszerek

Vannak olyan napok, amikor minden kiesik az ember kezéből. Még az is, ami benne sem volt. Random dolgok törnek el meg le. Ez mondjuk nem egy ilyen nap, de vannak ilyenek, na.

Ez is például olyan szépen indult! Akartam egy hatalmas gyűrűt, belülről színes színekkel megfestve, amik majd kilátszanak a lyukakon keresztül. Dacára a csodaszép elméletemnek, egyrészt a fény nem úgy törik, ahogy szeretném, hanem mindenféle törvényeknek engedelmeskedik, másrészt alkottam egy dinoszauruszt. Vagy ufót, nézőpont kérdése.
Azóta több stratégiát is kidolgoztam, mi legyen a lyukakkal, de egyik sem tetszik igazán. Úgyhogy most ez stand-by üzemmódba helyezkedett, aztán majd lesz valami.
 
Mintha kilátszana egy kis sárga, nem?

Dínó fej


A cukorka-kísérletben több alany is részt vett. Ez a másik. Idáig jutottam, amikor megakadtam. Ezt viszont teljesen biztosan műgyantázni akartam. Első nekifutásra meglehetősen rémes lett, azt nem dokumentáltam. Hanem három hétig áztattam oldószerben, mire szíveskedett lefáradni a medálról a ragacs.




Több tubus gyantát elhasználtam (máshol), mire újra neki mertem állni. Most épp így néz ki. Mélyvíz-kék.